2013. április 15., hétfő

Junot Díaz - Így veszíted el...



Fülszöveg:

"Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit."


Általában olyan távol áll tőlem a kortárs szépirodalom, mint Makótól Jeruzsálem – ha élhetek ezzel nagyon elcsépelt fordulattal. Mégis, valamiért kíváncsi voltam rá, hiszen a Cor Leonis nagyon nagy reményeket fűzött ehhez a kötethez. Biztos voltam tehát benne, hogy ez nem lehet egy átlagos írás.

Mikor kézhez kaptam az ARC példányt, és láttam, hogy terjedelmét tekintve nem egy Háború és békével állok szemben, azt hittem, egy nap leforgása alatt elolvasom majd az egészet. Én kis naiv!
Ugyanis sokáig ültem a kéziraton, nagyon sokáig, és ennek egyáltalán nem az az oka, hogy a könyv rossz. Éppen ellenkezőleg! Csak éppen tömény és elgondolkodtató.
Bele kellett rázódnom a stílusba, fel kellett vennem egy olvasási ütemet, ugyanis az elején kicsit furcsának tűnt. Nem olvastam még csak ehhez hasonló könyvet sem soha.

„Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogy hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó.”


Díaz minden egyes, hosszabb-rövidebb novellája egy cukormáz nélküli, brutálisan őszinte vallomás.  Főhőse, Yunior (talán maga Díaz?), egy New Yersey-ben élő dominikai bevándorló. Ő vezet minket végig ezen a nem mindennapi utazáson az emberi kapcsolatok bonyolult útveszőiben, melyben ő is legalább olyan elveszett, mint mi magunk. Sokszor elrontja, sokszor nem is érdekli, hogy hibázik, de hát nem így vagyunk ezzel mindannyian?
Ez a könyv, ez a sok, apró mozaik, mely végül kiadja a teljes képet, olyan, mint egy halál előtti visszatekintés. Kaotikus mozzanatok összessége, melynek minden pillanata fontos és jelentős. Mintha épp csak belepillanthattunk volna valaki fejébe, és végigmozizhattuk volna a legbelsőbb gondolatait.
Ugyanis ennél őszintébb könyv talán még nem akadt a kezembe. Sokszor olyan, mintha nem is Yunior, hanem maga Díaz szólna ki hozzánk a lapokról – legalábbis én nagyon sokszor gondolkoztam el azon, hogy nem egy önéletrajzi írással állok-e szemben. Akár az is lehetne.
Nagyon sok féle színt vonultat fel ez a regény, melynek legtöbbje sötét és nyomasztó. Az ember akaratlanul is azonosul vele valamennyire a nyers, keresetlen stílus ellenére. Itt nem csak a szerelemről és a párkapcsolatokról van szó. Itt az összes emberi kapcsolat szerepet kap. Szerető, szerelem, szülő-gyerek, testvér, élet, halál… minden, mellyel mi magunk is nap, mint nap küzdünk.
Nem egy egyszerű, könnyed kis olvasmány ez, de úgy gondolom, senkinek sem szabad kihagynia! Díaz kemény, őszinte dolgokról ír, olykor flegma beletörődéssel, olykor durva, leereszkedő stílusban, olykor pedig költői szépséggel.
Kötelező olvasmány!


A Cor Leonis kiadó gondozásában hamarosan megjelenik majd szerző másik két könyve is, a Fulladás, és az Oscar Wao csodálatos rövid élete, mely Pulitzer íjat is nyert.

Köszönet a lehetőségért a Cor Leonis kiadónak!

Értékelés: 5 csillag

Nincsenek megjegyzések: