2012. november 13., kedd

2012 Legidegesítőbb Hősnői - Denise


Magánéleti ilyen-olyan problémák miatt mostanában kicsit elmaradtam az olvasással, írással… na jó, úgy amblokk mindennel. Ahogy a 2012 Legidegesítőbb Hősnője bejegyzésekkel is, amiből ugyebár heti egyet ígértem…ennek már lassan két hete.
Szóval akkor a pótlás megkezdéseként hadd mutassam be e heti hisztérikánkat:

Denise – Jeaniene Frost: Az első vércsepp


Sosem hittem volna, hogy egy Frost-hősnő erre a sorsra jut. Aki ismer, tudja, hogy imádom Frost könyveit, ahogy Cat-et is. Azt gondoltam, Cat legjobb barátnőjeként Denise-től sem kell különösebben tartanom. Nos…Tévedtem.

Denise is remek mintapéldánya a „fogalmam sincs, mit akarok, de azt aztán nagyon”-típusú nőknek. És persze ő is egyből megmentésre szorul, mint fajtársai általában. És mint ahogy az már lenni szokott, természetesen egy teljesen normális, Adonisz-testű, gondoskodó félistennel (esetünkben vámpírral) hozza össze a sors. Akinek szükségképp ő lesz álmai asszonya. Meglepődtünk?
Igen, sajnos kicsit gyenge a felfogásom, és azóta sem tudom megérteni, miért van az, hogy a „főnyereménynek” számító férfiember kötelező tartozéka egy idegesítő, hisztérikus, döntésképtelen pi… akarom mondani, nőszemély.

Denise-nek is legalább annyi életösztöne van, mint egy kiürült joghurtos doboznak (igen, épp egy kiürült joghurtos doboz van előttem). Mindemellett ráadásul még akaratos és keményfejű is. Ez alapvetően nem egy rossz dolog… egy bizonyos szintig. De mikor képtelen felfogni, hogy a dolgok a saját biztonsága érdekében történnek úgy, ahogy, és utána még neki áll följebb, akkor sajnos már valahogy nem tudom értékelni a szenvedéseit.

A változatosság kedvéért persze ő sincsen tisztában a saját érzéseivel, és a könyv 90%-a arról szól, hogy drága leányunk belső/avagy esetenként ki is hangosított nyöszörgését hallgatjuk arról, hogy: jaj, milyen rossz nekem, itt van egy atom jó pasi, aki csak engem akar, de közben nem tudom eldönteni, hogy tényleg én kellek-e neki, vagy csak ki akar használni, de jaj, tégy magadévá te férfiállat. – Igen, ezt pontosan így, nagyjából öt oldalas szünetekkel, de lényegében folyamatosan adagolva. Csoda, hogy a tízedik ilyen megnyilvánulásnál már csak sóhajtva a szememet forgattam?

Denise is épp ugyanazt a kínlódást adja elő, mint Tayla (a cím másik nagy esélyese), csak ő nem démonnal játsza el mindezt, hanem vámpírral. Mert kell a változatosság, ugye.

Ha a könyv folyamán nincs minden második oldalon kihangsúlyozva, milyen erős, és kemény Denise, akkor egyszer sem, viszont azt nem tudom felfogni, hogy vajh’ mely megnyilvánulásai támasztják alá mindezen kijelentéseket, én ugyanis nem találkoztam erre utaló példával. Csak azért, mert vagy ötször eljátssza a: nem akarlak belekeverni, de mivel már belekevertelek ezért inkább elmegyek, de aztán persze mégis a nyakadon maradok – litániát? Tényleg?

Szerencsétlen Spádé meg épp olyan vak és halál szerelmes, mint Eidolon. (Esküszöm, ezek után „A tutyimutyi jópasik” besorolásait is megcsinálom). Denise-nek is egyetlen szerencséje egyébként Spádé hős-komplexusa, mert egy normális, agyánál lévőférfiember már kivágta volna, mint azt a bizonyos macskát.

A példa-idézetek persze most sem maradhatnak el – hadd szórakozzam már én is egy kicsit:

„A vámpír már valahogy levette a maszkját, a kardját, a kabátját, és éppen az elegánsan megkötött kendővel bíbelődött.

Denise nagyot nyelt. Talán kényelmetlen volt a jelmeze.

(…)

Láttad már ing nélkül, nehogy félreértsd a helyzetet!, szidta le magát gondolatban Denise, és megpróbálta kikerülni Spádét.

A férfi elényúlt, nehogy Denise elmehessen. Mégis milyen játék volt ez?”

(219.old)

Csak vetkőzős pókerre készült! Szerinted, édes, egyetlen cukorborsóm, mégis mit akar az a pasi, aki felcipel a szobájába, majd nekiáll vetkőzni? Épp azt mutogatja, hogy: nyenyenyenye, ez az, amit te soha nem kapsz meg, bibibii! Ennyire még te sem lehetsz idióta!

A kötelező dráma is nélkülözhetetlen! Ezt tévesen sokszor a feszültség fokozása érdekében vetik be - de sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit. Ez NEM a feszültséget fokozza, legfeljebb ismét kevesebb lesz néhány hajcsomóval a kedves olvasó.

„Denise érezte, hogy minden porcikája némán árulást üvöltött. Azt hitte Spádé, hogy egy szó nélkül megváltoztatja a faját, ahová tartozik? Kizárólag miatta küzdött a pánikbetegségével és maradt a vámpírvilágban. – Ó, te hős, ki olyan nagy áldozatot hoztál… Hagyjuk már! – De bármennyire jól bánt vele a férfi, tudta, hogy mindig előítéletei lesznek az emberi létezéssel szemben. Azt hitte, Spádé olyannak szereti, amilyen, de ez valójában sosem volt neki elég.”

No igen, az idegesítő hősnők alap tartozéka a gondolatolvasás, és a másik érzelmeinek teljesen és tökéletes megmagyarázása. Még jó, hogy ők jobban tudják, mit érzel, mint te magad!

Denise folyamatosan ismétlődő nyavajgásaival, logikátlan hülyeségeivel, melyekkel mindenki mást is veszélybe sodort maga körül, és roppant hősiesnek képzelt öngyilkos akcióival méltán esélyes a 2012 Legidegesítőbb Hősnője címre! Épp az a típus, akinek csak a koporsó áll igazán jól!

Nincsenek megjegyzések: