2012. október 18., csütörtök

Jeaniene Frost - Az első vércsepp


Vártam ezt a könyvet. Frostot akartam olvasni! Gondoltam, sebaj, nem gond, ha ez most Spádéról szól, elvégre is kedvelem a fickót, Jeaniene meg tud írni, nem lesz itt semmi gond. Azt sejtettem, hogy nem fog a Cat-Bones páros nyomába érni ez a kötet, de hogy ennyire szinten alul teljesít, azt nem vártam volna.

A vélemény többi rész spoilereket, felháborodott kifakadásokat és itt-ott csúnya szavakat tartalmazhat. Továbbolvasása csak saját felelősségre ajánlott.

 Én szóltam!

 

Vegyünk tehát egy tipikus spin-off könyvet. Adott egy szereplő, akit az előzőekben már eléggé megismertünk ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk rá, és aki a vállán viszi végig az egész sztorit. Adott egy másik szereplő, akit eddig csak ímmel-ámmal láthattunk az eddigi kötetekben, most azonban kiemelt státuszba kerül, hogy feltárjuk az ő történetét is. És adott egy világ, amit az írónő már profin kidolgozott, és amit a sorozat rajongói már jól ismernek. Nem is lehet ez olyan rossz, nem igaz?

Kivéve akkor, ha

·         az a szereplő, aki a vállán viszi az egészet, jóformán az egyetlen viselhető karaktere a történetnek (kivéve a mellékszereplővé redukálódott eredeti párost).

·         az a szereplő, akivel elvileg együtt kéne éreznünk, és aki egy erős női karakter szeretne lenni, a legidegesítőbb, leghisztisebb, legagyatlanabb nőszemély, akit Frost csak kitalálhatott.

·         ha az a világ, amit eddig jól ismertünk és szerettünk, hirtelen eltörpül a „mentsük meg a királylányt a gonosz démontól” típusú felállásban.

De mindjárt ki is fejtem, mire gondolok.

Denise élete romokban hever. Meghalt a férje, hullanak a rokonai, mint a közmondásos legyek és még egy csúnya nagy démon is kerül a képbe, aki éppen-pontosan rajta akarja behajtani egyik felmenőjének tetemesre rúgó számláját.

Szegény kicsi lány ekkor kihez fordul? Az egyetlen vámpírhoz, aki facér és nem mellesleg már a legelejétől vonzódik hozzá – a szuper szexi, szuper férfias, és amúgyis hiper-szuper Spádéhoz. Oké, ezt nem is akarom kritizálni, muszáj összeterelni a két főhőst, elvégre így van sztori, viszont ebben a démonos dologban nekem nem minden tűnt kereknek, és még csak meg sem tudom fogni igazán, mire is gondoltam.

Frost-ra egyébként is jellemző, hogy csak úgy belecsap a lecsóba, és ez Cat esetében, az ő narralásával nem is okozott gondot. Most azonban kicsit úgy éreztem, hogy csak is azért rakta bele Raumot, mert épp nem volt más ötlete és a démon kézenfekvőnek tűnt ahhoz, hogy a mi kis tubicáinkat egy kalitkába terelje. De mindegy, néhány oldal után ezt is lenyeltem, legalább egy kis újdonságot jelentett, bár a „megbélyegez a démon, és tetoválások jelennek meg a karomon” nagyjából már mindenféle szögből elcsépelt – a Blood Ties című sorozatban is konkrétan az első epizód után tetoválásai vannak a csajnak, és persze pont a csuklóján, de ez van.

Denise tehát Spádétól kér segítséget, az meg persze lovagiasan vállalja a hős sárkányölő szerepét. Isteni, akkor most jöhet egy jó kis izgalmas történet, mindenféle harcokkal, kibontakozó szerelmi szállal, szenvedélyes érzelmekkel… Nos igen. Jöhetne.

Ehelyett mi jön? Egy idegesítő, nyávogós, állandóan kínlódó női főhős, akit Spádé helyében már az első kanyarban kiraktam volna a kocsiból, hogy „old meg egyedül az életedet, anyukám”. De nem. Ez a szerencsétlen hülye még szerelmes is lesz belé. Hát szeretnék őszintén gratulálni.

Denise egy igazán elcseszett csaj. Komolyan. Olvastátok Larissa Ione Daemonicájának első részét? És utána olvastátok a róla szóló kritikámat? Nos, Tayla hisztijeit egy az egyben ráhúzhatjuk Denise-re, így pedig már ketten vetekszenek a „2012 legelcseszettebb karaktere” díjért. (Tényleg, Andie, ilyet nem csinálunk?)
Non stop valami triádát hallgatunk/olvasunk tőle:

·         Miért fizetted ki ezt is? Vissza fogom ám fizetni az utolsó fillérig! (Na persze, valószínűleg veszel neki egy házat, egy jachtot, több szettnyi méretre készített öltönyt, meg egy kacsalábon forgó villát. Hajrá.)

·         Jaj, minek is kevertelek bele ebbe? Elegem van már belőle, hogy mindenkit veszélybe sodrok magam körül. (De azért csak lóg annak a szerencsétlennek a nyakán, nem mintha magától meg tudná oldani a nyomorát.)

·         Tudom én ám, hogy ez az egész csak színjáték, és bár már épp vetkőztetsz, azért csak arra gondolok, hogy biztos nem kellek neked, hogy nem is akarsz tőlem semmit, és különben is! Valójában én sem akarok tőled semmit, de ó, igen, ne hagyd abba!

És mindezen monológok meghatározott rendszer szerint ismétlődnek. Kezdjük már kapizsgálni, miről beszélek, mikor azt mondom, elfogott a hajtépés, nagyjából a második ilyen kör után?

Jaj, és persze legalább egyszer szakítani is kell ám, kerek egész öt oldal erejéig, csak hogy fokozzuk a feszkót, mert én bizony nem fogok vámpírrá változni, és tudom én, hogy neked emberként nem is kellek (WHAT?? Te melyik könyvet olvastad eddig, kicsi lány?). Szerencsétlen Spádé is olyan hülye, mint a tök – már elnézést – mert hagyja magát kikészíteni ezekkel a hisztikkel, ráadásul még faszán adja is a lovat Denise alá… Komolyan, erre én már csak a szememet forgattam.  

Ez a nőszemély egyáltalán nem tökös, és a legkevésbé sem kemény. Catnek a poros lába nyomába sem ér, nemhogy még ő legyen a legjobb barátnője. Cicuska is igazán megválogathatná, kikkel barátkozik, de az csak az én személyes véleményem.

A könyv akkor kezdett viselhetővé válni, mikor felbukkant Ian. De tényleg. Eddig nem csíptem a fickót, de most esküszöm, könnyfátyolos szemmel lehelek csókot a lába nyomára. Még egy ilyen bunkó kis seggfejet! A beszólásai vittek életet ebbe az egészbe, különben már szerintem a történet közepénél feladom. Alten is hatalmas figura volt, és bár nem nyilvánult meg túl sokszor, azok a néhány mondatok legalább megnevettettek.

Cat és Bones itt nekem nem volt elégé… hogy is mondja, Cat és Bones-os. Látszott, hogy kívülről szemléljük őket, mert amúgy, ha nem rajonganék értük már négy kötete, most simán átnéztem volna rajtuk.  Így azért igyekeztem belemagyarázni mindenfélét.

A drogos dolog, szintén nem volt egy világrengető mellékszál, de azért jó pár bonyodalomhoz elegendőnek bizonyult, és a végén Denise kis hősködése… Nem tudom, most ettől kellett volna megkedvelnem, és azt mondanom, hm, ez aztán a vagány csaj? Hát bocs, nálam az a tíz oldal, miben végre valami kis vér is került a pucájába, vajmi kevésnek bizonyult ahhoz, hogy feledtesse velem a többi 370 oldal kínlódását.

Összességében sokkal többet vártam volna, már csak Frost neve miatt is. De mindegy, remélhetőleg lesz ez még jobb is.

Ja igen, és a borító még mindig ocsmány, ha a külföldit vették át, ha nem.

 
3,5/5

1 megjegyzés:

Chiara írta...

Most megijedtem. Én ezt olvasni szerettem volna! O.o Viszont eddig úgy láttam, nagyjából egyezik az ízlésünk... Hmmm... Lehet, hogy kihagyom? (Vladnak nem lesz könyve? Esetleg José-nak? Tate-nek? Rájuk kíváncsi lennék! :D:D:D)