2012. szeptember 4., kedd

Julie James - A hamis partner

Régóta el akartam olvasni ezt a könyvet – az elején az tartott vissza, hogy ilyen romantikus csöpögésnek hittem, aztán meg az időhiány, de végre sikerült nagyjából másfél napot rászánnom.

Elég is volt, ki is végeztem ennyi idő alatt. És azt kell mondanom, imádtam! Nagyon jó történet, annyi humoros párbeszéddel, hogy hajnal egykor hangosan nevettem a nyitott ablak mellett. Valószínűleg szerettek a tőszomszédok :D

A történet:
 
"A sors két ellenségét egymás karjaiba sodor. Cameron Lynde helyettes államügyész a sok ezer chicagói szállodai szoba közül pont azt az egyet választja ki, amelyiknek a szomszédságában egy házasságtörő politikus heves szerelmi hancúrozása halállal végződik. Az ügyet Jack Pallas FBI-ügynökre osztják ki, aki még mindig Cameront okolja azért, hogy három évvel korábban csaknem derékba tört a karrierje... Még hogy Cameronnal dolgozzon együtt? A bolondját járatják vele? Ez csak valami ugratás lehet, gondolja Jack, miután a száműzetéséből ismét visszatérhetett Chicagóba. De szó sincs tréfáról - félre kell tenniük a zaklatott múltat, és az ügyre kell összpontosítaniuk. Feltéve, ha a borotvaéles szócsatáik és a köztük fellángoló forró szexuális vonzerő lehetetlenné nem teszik a közös munkát..."


Tehát minden adott egy jó kis „Castle-féle” nyomozós történethez, ahol a hangsúly mégis a főszereplőkön van, akik ki nem állhatják egymást.

Bevallom, imádom az ilyen sztorikat – főleg, ha jól vannak kivitelezve. (Már pedig ez kivitelezés szempontjából öt csillagos!) Imádom, mikor a csaj kemény, a pasi tökös, és nem az az első gondolatuk egymással kapcsolatban, hogy „jaj, egyetlen szerelmem, tégy a magadévá”.

Itt valóban nem csak meghirdetve voltak azok a szócsaták – itt valóban le is zajlottak, de olyan lendülettel és természetességgel, hogy hangosan nevetnem kellett. Nem volt felesleges ömlengés, nyáladzás, itt tényleg minden arra volt kihegyezve, hogyan ismeri meg egymást a két főszereplő, hogyan mennek egymás agyára, és végül hogyan kötnek ki egymás mellett. Közben persze azért nyomozgattunk is egy kicsit, bár azért túlzásba nem vittük a dolgot.

 
A szereplők:

James igazi, élő karaktereket alkotott! Nem csak a főszereplőket, de a mellékszereplőket is olyan élettel telivé, olyan emberivé tette, hogy le a kalappal. Ezt nem sokan csinálják ilyen jól!

Jack egy igazi, morcos FBI ügynök, aki azt hiszi, Cameron tehet arról, hogy karrierje derékba tört, és befagyasztották a seggét Nebraskában. Mi persze tudjuk ám, amit tudunk, és intenzíven lapozgatva várjuk, mikor jön már rá végre ez a fafejű macsó is.

Mert Jack tipikusan az a „rosszfiúba oltott jófiú”, akiért mi, csajok, hajlamosak vagyunk megőrülni – és aki egyébként nem kifejezetten létezik. (Bocsi hölgyeim, engem is elkeserít). Jó képű pasi (mint azt ugye többször ki is emelik a történet folyamán), de ezzel hála istennek nem nagyon törődik, leginkább csak a munkáját akarja elvégezni, lehetőleg minél hamarabb, hogy utána megszabadulhasson Cam-től, és élhesse tovább az újra visszakapott életét Chicago-ban. (Édes kis naiv!)

Cameron pedig egy erős, határozott női karakter – szeretem, mikor a történet főhőse nem picsog non stop – simán Jack szemébe mondja, hogy márpedig egy seggfejnek tartja (még akkor is, ha magában ezt azért nem állítaná ilyen szilárdan).

Nem törik meg a fenyegetéstől, amiért talán meg akarhatják ölni, és bár együttműködik a nyomozás folyamán, az elején még a háta közepére sem kívánja az egész felügyelet-dolgot. Aztán persze ő is rájön ennek a védelemnek az előnyeire.

Mint mondtam, itt nincsenek papír-karakterek, úgyhogy mindenképp ki kell emelnem Collint, mint Cam fő támaszát és legjobb (meleg) barátját, valamint Wilkinst, Jack FBI-os tását, aki az egyik legjobb humorforrása a csapatnak.

Ja igen, mondtam már, hogy az egész könyvnek remek a humora? Mert az, komolyan mondom. Könnyeimet törölgetve, fetrengve olvastam például azt a részt, mikor a Cam őrzésére kirendelt két rendőr beszámol Jack-nek Cameron életének minden fontosabb részletéről – imádtam, mert a pasik tényleg ilyen pletykásak, még ha ez most sérti is az önérzetüket.

Ezt muszáj kiidéznem:


„- Á, a Nagy Találkozás – jegyezte meg Wilkins vigyorogva.

Jack megsemmisítő pillantást vetett rá.

 - Miről beszélsz?

 - Tudod, a Nagy Találkozás – magyarázta Wilkins. – A romantikus vígjátékokban így nevezik azt a pillanatot, amikor a fiú és a lány először találkoznak. – Elgondolkozva megdörzsölte az állát. – Nem is tudom, Jack… Mert ha megvolt a Nagy Találkozás, az semmi jót nem jelent neked.

(…)

Phelps megcsóválta a fejét.

 - Á, én nem vonnék le végleges következtetéseket! A nő ugyanis nem tudja, hányadán áll ezzel a fickóval. Gondjai vannak ugyanis azzal, hogy a munkáját elválassza a magánéletétől. Pedig Cameronon nagy a nyomás Amy esküvője miatt, mert már csak tíz napja van rá, hogy szerezzen egy pasit, aki elkíséri.

- Ő az első koszorúslány, tudja – toldotta meg Kamin.

(…)

Kamin Phelpshez fordult.

 - Komolyan, szerintem Collinnal kellene mennie, most, hogy ő és Richard szakítottak.

 - Igen, de hallottad, mit mondott. Neki és Collinnak nem kellene mankóként használniuk egymást, mert már kezd belezavarni a többi kapcsolatukba.”

 
Sírtam a röhögéstől.

És ez csak egy a fergeteges párbeszédek közül. Komolyan nem számítottam ilyen jó szórakozásra, mikor a kezembe vettem ezt a könyvet, de minden várakozásomat felülmúlta.

A szerelmi szál sem volt túl csöpögős, sőt, kellemesen csalódtam. Szerencsére egyik főszereplő sem akarta feleslegesen bonyolítani az életét. Nem voltak félreértésekből adódó szerelmi nyavajgások, mindketten felnőtt, normális emberek módjára tudták kezelni a szituációkat, és ez nagy megkönnyebbülést jelentett.

A vége persze happy end, de ennek most örültem. Ezt a kis kellemes olvasmányt kár lett volna valami sötét, komor befejezéssel elrontani.

Nem is ecsetelem tovább túl hosszan, nálam molyon 5/5 csillagot érdemel.

Ha könnyed, szórakoztató kikapcsolódásra vágytok, vegyétek a kezetekbe bátran, nem fogjátok megbánni!

 

Nincsenek megjegyzések: