2012. július 18., szerda

Lauren Beukes - Zoo City


Ez a könyv nem egy leányregény. A történet durva, kegyetlen, ahogy a nyelvezete is.

Zinzi nem egy szokásos kemény csaj, ő egyszerűen csak életben akar maradni egy olyan világban, ahol a túlélés az egyik legnehezebb feladat. Nem hősies és nem állít követendő példát a mai korunk fiataljai elé, de igazából nem is akar. Hazudik, csal, és nagyrészt csak saját magával foglalkozik, de ezért nem is tudom hibáztatni.



A történet a jövőbeli Johannesburgban játszódik, és ha eddig szándékomban állt volna ellátogatni oda, hát most kétszer is meggondolnám. Lövöldözések, bandaháborúk, prostitúció, drogok. Persze, ezek mindenhol ott vannak, de az írónő olyan nyíltsággal és durvasággal ír minderről, hogy az ember nem teheti meg, hogy elfordítja a fejét, vagy egyszerűen csak nem néz oda.



Zoo City-ben, az állatosodottak városában mindenkinek van rejtegetni valója. Zinzi is cipeli a maga terhét, és nem csak képletesen, hiszen a hátán örökösen ott csüng a Lajhár, élő bizonyítékaként, hogy egyszer, valamikor óriásit hibázott.

Bárkinek lehet állata, de a sors furcsa fintoraként a legveszedelmesebb állatokat nem mindig a legelvetemültebb bűnözők kapják. Egy börtönviselt gyilkosnak például egy Pillangója van, egy egyszerű családanyának Skorpiója…



Zinzi évekkel ezelőtt megkapta Lajhárt, és vele együtt egy meglehetősen szokatlan képességet is.  

(Bevallom, kicsit zavart, hogy bár Zinzi sokat említette azt, ami Zoo City-be jutatta, azt az egész könyv során nem tudjuk meg, mi is történt valójában. Mellesleg gyanítom, hogy nem maga Zinzi húzta meg a ravaszt akkor, de ez végül is homályban marad).

Tehát nagyjából mindenkinek, akinek állata van, jut valamiféle egyedi képesség, varázserő, ha úgy tetszik, shavi, ahogy a könyvben az írónő emlegeti.

Zinzi például elveszett tárgyak megtalálásából él (eltűnt személyek kizárva!), bár az üzlet meglehetősen nyomorultul megy. EÉ-ben, azaz Előző Életében Zinzi újságíró volt, aztán jöttek a drogok, a lány lecsúszott, végül történt valami, és megkapta Lajhárt.

Miután kiszabadult a börtönből, úgy élt, ahogy tudott; elveszett tárgyak felkutatásába kezdett, továbbá szélhámosságra is kapható volt, mikor mit hozott az élet.

Az új megbízatása azonban furcsa. Feláll tőle a hátán szőr, és Lajhár is veszélyt szimatol. Végül mégsem mondhat nemet, mikor egy zenei mogul felbéreli, találja meg elveszett pop-hercegnőjét.

Innentől kezdve pedig Zinzi óriási balhéba csöppen. Drog, gyilkosság, hazugság – végül mindez újra Zinzi nyakába zúdul. Hamarosan azon veszi észre magát, hogy sötét csatornákon át menekül, és több brutális gyilkosságnak is legfőbb gyanúsítottja. Nehezen felépített, többé-kevésbé nyugodalmas élete most ismét fenekestül felfordul, és egy idő után Zinzi is eljut arra a pontra, hogy nem ülhet tétlenül, várva, hogy ez a rengeteg mocsok a fejére boruljon.

Ám közben mindent és mindenkit elveszít, aki csak egy kicsit is jelentett neki valamit. Egyedül Lajhár marad mellette, hűséges társaként, élő lelkiismereteként, és a könyv végén ők ketten nekivágnak a világnak, és elhagyják Zoo City-t, elhagyják Johannesburgot.



Nem egyszerű könyv ez. Sokszor gondolkodtam rajta olvasás közben, hogyha most éppen nincs meg hozzá a kellő hangulatom, talán nem is tetszene. De megvolt, és így nagyszerű könyvnek tartom, annak ellenére, hogy továbbra is azt mondom, nem szép történet.



Tetszettek a kitekintések, az újságcikkek, a levelek, amiket a fejezetek közé ékeltek, hogy még borzalmasabbnak, életszerűbbnek láthassuk ezt a világot.

Tetszett, hogy Zinzi kivételesen nem egy tipikus hősnő, aki majd gyorsan megváltja a világot, hanem igenis a saját érdekeit tartja szemelőt, és emberien, hihetően reagál a megpróbáltatásokra. Nem akar ő lenni a hős lovag fehér paripán. Csak sodródik az eseményekkel, és megpróbál fogódzókat találni.

Tetszett továbbá, hogy Beukes kisasszony nem félt ilyen nyersen, és keményen elénk tárni ezt a durva világot. Mostanában túl sok cukormázzal, és mesterkélt tökéletességgel találkozni a könyvekben, ami, valljuk be, nem kifejezetten reális.

Itt ilyesmiről szó sincs, és lehet, hogy ezt egy-két olvasónak nehezen fogja majd bevenni a gyomra.

Számomra kifejezetten üdítő élmény volt egy ilyen könyvvel szembetalálni magam. Remélem, olvashatok még mást is az írónőtől.




Nincsenek megjegyzések: