2012. június 29., péntek

Rachel Vincent - Stray (Kóborok)

Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket.



Sokáig szemeztem a könyvvel, de sem a fülszöveg, sem a borító nem győzött meg különösebben. Vérmacskák? Most komolyan? Vérmacskák?
Aztán a Könyvmolyképző, webes áruházának megnyitása alkalmából 50%-os kedvezményt adott minden eddig megjelent könyvére. Háromezer forintért nem akartam megvenni a Stray-t, de ezerötszázért már hülye lettem volna kihagyni!
Mikor kézbevettem, megörültem neki, hogy nem csak kétszáz oldal vastag, így abban bíztam, hogy el leszek vele egy darabig. Sajnos a gerinc mérete kicsit csalóka, mert elég vastagok a lapok, így relatíve hamar befejeztem, de még így is lehettem volna gyorsabb, ha a kezemhez ragad a könyv. De nem ragadt.

A történet gyorsan indul, egyenesen bele a közepébe. In medias res, ha nagyon irodalmi akarok lenni, és az események a könyv végéig folyamatosan pörögnek. Akkor vajon miért voltam képes olyan könnyen letenni, hogy aztán majd később, akár egy nap múlva újra kézbe vegyem?

A válasz egészen egyszerű: nem tudtam megkedvelni Faythe-t. Az dicsérendő volt, hogy ennyire önállóságra törekszik, és megpróbál kitörni a hagyományos „a nők helye a konyhában van, és az a dolguk, hogy utódot potyogtassanak” szerepkörből. DE! Mi volt ez a nyavalygás a pasik körül már megint?
Először jött Marc – na, mondom, tényleg utálja a csaj, tuti ez lesz a bunkó, féltékeny expasi, aki majd csak a szart kavarja. Aztán jött Jace, akire Faythe egyértelműen reagál, de akiről három oldallal később már azt mondja, hogy olyan, mintha a bátyja lenne… Hogy tessék? Hát nem tudom, ha engem kezdene tapizni a bátyám, lehet, kissé agresszíven reagálnék.

Aztán kiderült, hogy Marc egy egész jófej gyerek, akinek mindössze annyi bűne van, hogy szerelmes Faythe-be, meg anno el akarta venni feleségül, de ettől leányunk felkapta a nyúlcipőt, és most már utálja szegény srácot… Ismétlem maga: hogy tessék?

Közben persze lányokat rabolnak el, belelátunk a vérmacska lét aprócseprő problémáiba, magunkévá tesszük a világot, amit a kedves írónéni megteremtett, és megtudjuk, kik is azok a kóborok, akikről a címben is szó van. Az alapkoncepció maga nem bonyolult, minden érthető benne, a viszonyok tiszták, és könnyen eligazodunk a macskák között – akik egyébként párducok, csak mondom.

Közben Faythe olyan vak és önző, hogy a falat kaparjuk, de azért néha vannak ám pozitív megnyilvánulásai is, bár nem ez a jellemző. Feleslegesen túlbonyolítja nem csak a saját, de mindenki más életét is, miközben végig azt sulykolják belénk, hogy milyen bátor és kemény csaj is ő… Szerintem pedig feleslegesen túlkompenzál, minthogy ő az egyetlen nőnemű lény a sok fickó között, ezért neki naná, hogy vagy ötször tökösebbnek kell lennie az összesnél. Szeretem a kemény, határozott női szereplőket – ha valóban azok. De Faythe nem ebbe a kategóriába tartozott.

A végén persze minden jó, ha a vége jó, csak azt nem értettem, minek kellett szerencsétlen Marc-kal ekkora háztömb köröket futtatni, mikor végül ugyanott lyukadtak ki, ahol gyakorlatilag öt éve abbahagyták – jó, a házasság nem került szóba. Még.

Nem tudom, hogy lesz ebből sorozat… Vagyis sorozat már van belőle, csak azt nem tudom, hogy az író hogyan tervezi folytatni ezt történetet.

Minden esetre nem fogok darabjaimra esni a várakozástól, mire ez kiderül, de könnyed kis nyári olvasmánynak tökéletes volt a könyv. Azonban, ha valaki egy mélyenszántó történetet akarna olvasni, sok csavarral megspékelve, nem feltétlenül ajánlanám.

Nincsenek megjegyzések: