2010. március 7., vasárnap

Ördögi Lélektolvaj - 3.fejezet

Nyolc óra előtt tíz perccel a nagyalakú, aranyozott keretbe foglalt tükör előtt álltam, és az jutott eszembe, hogy egyáltalán nem hasonlítok magamra. A nő, akinek a haja lágyan göndörödött a vállára, akinek élénk kék szemét füstös, fekete festék hangsúlyozta, és akinek testhezálló fekete ruhája tökéletesen kiemelte az alakját, minden szempontból Amanda volt. Én viszont teljesen idegennek éreztem magam a testemben, mintha nem is hozzám tartozna. Régen voltam már ilyen bizonytalan, és fogalmam sem volt, most mi okozhatja a zavaromat. Valamiért annyira szerettem volna felölteni a saját alakomat, hogy szinte már fájt. Mintha hirtelen nem lennék biztos benne, ki is vagyok valójában, ami persze színtiszta őrültség volt. Nem most volt itt az ideje, hogy önismereti válságba essek. Akár így, akár úgy, ma este Amandát fogom alakítani, és jobban teszem, ha megbarátkozom a gondolattal, különben igen kellemetlen estének nézek elébe. Nem mintha különösebben élveztem volna az ilyen randevúkat, de még mindig jobb volt sodródni az eseményekkel, mint azon agyalni, hogy az adott viselkedésem mennyire ellenkezik valódi személyiségemmel.
Kocsi fékezett élesen a ház előtt, majd kétszer, röviden dudált. Felsóhajtottam, belebújtam a boleróba, majd megráztam a fejem, hogy a hajam egyenletesen terüljön szét a hátamon. Felkaptam a kistáskámat, amiben most is csak a hamis iratok pihentek, majd további gondolkozás nélkül feltéptem az ajtót, és magas sarkaimon lelibegtem a lépcsőn. Édesen mosolyogtam, miközben végig mentem a keskeny kerti úton, egészen a kocsiig. Ahogy beszálltam, megcsapott a férfi kölnijének illata, és meglepődve konstatáltam, hogy tetszik. Általában teljesen hidegen hagyott, milyen ruha volt rajtuk, vagy mennyi kölnit locsoltak magukra, mert ez a lényeg szempontjából egyáltalán nem számított.
- Gyönyörű vagy – bókolt kedvesen, ahogy behuppantam mellé, és úgy tűnt, komolyan is gondolja. Annál jobb, csak megkönnyíti a dolgomat. Ránéztem, még mindig Amanda tündéri mosolyának rejtekéből.
- Te is kitettél magadért.
Igaz, ami igaz, tényleg kicsípte magát. Nyakkendőjének színe tökéletesen harmonizált az ingével és az öltönyével – azonnal látszott, hogy mind méregdrága darab, ahogyan az én ruháim is, annyi különbséggel, hogy az én szerelésemet az Ördög fizette.
Csak elmosolyodott, és sebességbe tette a kocsit. Mikor kifarolt a beállóról, és rákanyarodott az útra, megkérdeztem:
- Tehát hová is megyünk?
- Elviszlek a kedvenc helyemre – felelte, miközben indexelt, és befordult balra. – Szeretni fogod.
Ebben őszintén kételkedtem. Mármint abban, hogy én szeretném, de Amanda természetesen imádni fogja.
- Meglepetés? – kérdeztem kacéran nevetve, mire bólintott.
- Remélem, szereted a meglepetéseket.
Gyűlölöm a meglepetéseket.
- Persze, imádom őket! – olyan lelkes voltam, mint kisgyerek az édességes üzlet kirakata előtt, és ez láthatóan tetszett neki.
- Örülök – aztán rám pillantott – Meg annak is, hogy eljöttél velem ma este. Régen volt, hogy igazi randira vittem egy lányt.
Hazug.
- Hát az meg hogy lehet? – néztem rá kerekre tágult szemekkel, őszinte meglepetéssel a hangomban. Szomorú mosolyra húzta a száját, és furcsa módon ez a gesztus őszintének látszott.
- Majd később elmesélem.
Nem, nem fogod.
- Rendben van, én türelmes vagyok – mosolyogtam vissza rá, és a szememből csöpögött az együttérzés. Néhány másodpercig csak nézett rám az elképesztően sötét szemeivel, végül csak halkan ennyit mondott:
- Köszönöm.
Nem tudtam, mit köszön, de talán jobb is volt. Ha előrukkolt volna valami szomorú sztorival, a végén csak megsajnáltam volna, az pedig egyáltalán nem tette volna könnyebbé ezt az egész helyzetet. Egyszerűbb volt úgy, hogy a lényegtelen, felszíni információknál nem tudok meg többet. A fene se volt kíváncsi a hányattatott gyerekkorára, vagy a szülei korai halálára. Egyszerűen nem akartam tudni.
- Nos, és mit csináltál ma, azon kívül, hogy már alig vártad, hogy találkozhassa velem? – kérdeztem játékosan évődve, csakhogy megtörjem a feszült hallgatást. Elmosolyodott.
- Nyélbe ütöttem néhány üzletet, és közben azon gondolkoztam, hova vigyelek ma vacsorázni, meg azon, hogy vajon milyen ruha lesz rajtad – a mondat végére már vigyorgott. Fogai megvillantak a sötétben.
- Szemtelen – nevettem, aztán a hangom sejtelmessé szelídült. – És olyan vagyok, amilyennek elképzeltél?
Észrevettem, hogy a szeme sarkából újra rám pillant, de nem az arcomat nézte.
- Még jobb is – felelte.
Hagytam, hogy a csend begyűrözzön közöttünk, és ez a néhány mondat egy darabig még ott lebegjen a levegőben. Nem is szóltunk többet, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk egy hangulatos kis olasz étteremhez. Mi tagadás, nem erre számítottam. Ha tippelnem kellett volna, akkor valami marha puccos és piszok drága étterem mellett teszem le a voksom, de ez… A bejárati ajtó felett az étterem neve tompa, kék neonból volt kirakva, ami talán egy kicsit giccsesnek hatott, de valójában hívogatóvá tette a helyet. Bent, a kis kör alakú asztalok mindegyikén egy-egy régimódi lámpás égett, és szinte mindenhol párok ültek, összebújva, nevetgélve. Azt hiszem, nagyon sokan gondolták úgy, hogy ez a tökéletes első randi helyszíne.
Greg leállította a kocsit, aztán körbejött, és kinyitotta nekem az ajtót. A kezét nyújtotta.
- Hölgyem.
A tenyerébe csúsztattam az enyémet, és hagytam, hogy kisegítsen, miközben még mindig az éttermet bámultam. Nem tudtam túl tenni magam a sokkon, hogy a hely valóban tetszik.
- Na, milyen? – kérdezte az arcomat lesve, a szemében izgatott kíváncsiság ült.
- Nagyon barátságos – próbáltam Amanda kifinomult stílusában válaszolni, mire tetettet rosszallással összevonta a szemöldökét.
- Csak barátságos?
Hagytam, hogy a mosoly – az én mosolyom, nem Amandáé – kiüljön az arcomra.
- Imádom – a hangomban benne volt, hogy tényleg így gondolom. Greg rám mosolygott.
- Mindjárt más – aztán maga elé intett – Menjünk be.
Hangulatos, halk zene fogadott, ahogy beléptem, a halvány fények meghitté tették a helyet. Hirtelen úgy éreztem, ez már romantikusabb annál, mint ami egy első randin még kényelmes lenne. De persze nem szólhattam egy szót sem. Amanda szemei lelkesen csillogtak, a szája mosolyra húzódott, én viszont legszívesebben sarkon fordultam volna, hogy visszaüljek a kocsiba. Hülyeség volt. Máskor sosem választottam ilyen élesen külön az alteregómat és a valódi személyiségemet, most mégis úgy éreztem, Amanda szerepe borzasztóan szűk rám. De jelen helyzetben egyáltalán nem számított, hogyan érzem magam valójában. Izgatottnak kellett lennem, kedvesnek, és lenyűgözőnek, hogy minél hamarabb lezárhassam ezt az ügyet, és mehessek vissza Pokolba, ahová tartozom.
Időközben Greg egy ablak melletti, félreeső asztalhoz kormányzott, úriember módjára kihúzta a székemet, aztán helyet foglalt velem szemben.
- Még mindig tetszik? – kérdezte, miközben felém nyújtott egy étlapot. Mosolyogva vettem át, és belelapoztam.
- Persze – feleltem olyan hangsúllyal, mintha azt kérdeztem volna „miért, van olyan ember a világon, akinek nem tetszik?”. – Csak úgy érzem, egy kicsit túlöltöztem – nevettem. – Ha tudtam volna hová hozol, nem öltözök ki ennyire.
- Látod, épp ezért nem szóltam – mosolygott csibészesen, majd barátságosan intett valakinek a hátam mögött. Mire megfordultam volna, hogy megnézzem, ki az, a férfi már az asztalunkhoz is ért. Laza eleganciát sugárzott, és olyan büszkeség ült a szemében, hogy szinte azonnal biztosra vettem, ő a hely tulajdonosa.
- Greg, rég jártál errefelé – nyújtotta kezét, amit a másik férfi elfogadott, és barátságosan kezet ráztak.
- Mostanában elég elfoglalt voltam – válaszolta, aztán felém fordult. – Amanda, hadd mutassam be ennek a nagyszerű helynek a tulajdonosát. Tony nem hajlandó elhinni nekem, hogy ő vezeti a város legjobb éttermét.
- Jó estét – mosolyogtam fel rá. – Igazán csodálatos az étterme, büszke lehet rá – kedveskedtem, mire a férfi egy másodpercig végig mért, aztán egy rövid, elismerő pillantást küldött Greg felé, mintha csak azt mondaná: Belenyúltál a tutiba, haver.
Úgy tettem, mint, akinek fel sem tűnt, de a mosoly az arcomra fagyott. Nem igazán voltam oda a gondolattól, hogy én vagyom Mr. Weiss legújabb hódítása, még akkor is, ha részemről csak játék volt ez az egész.
- Nagyon kedves, kisasszony – vigyorgott rám Tony, és láthatóan egyáltalán nem tűnt fel neki, mekkora seggfejnek tartom. – Ha még nem választott, szívesen ajánlanám a pizzáink valamelyikét.
- Tony-ék csinálják a világ legjobb pizzáját – tette hozzá Greg.
- Remekül hangzik – lelkesedtem, és belemélyedtem a pizzák választékába.
Tony egészen addig állt felettünk, amíg nem rendeltünk, és a végén már csak azért is mondtam valamit, hogy eltűnjön végre. Mikor végre magunkra maradtunk, megjegyeztem:
- Kedves ember – a hangomból hiányzott az őszinte vidámság.
Greg az arcomat nézte.
- Valójában egy igazi seggfej, de pizzája tényleg isteni, úgyhogy ezért cserébe hajlandó vagyok elviselni.
Halkan felnevettem.
- Akkor nem kell úgy tennem, mintha kedvelném? – Mosolyogva rázta a fejét, én pedig a szívemre tettem a kezem – Most megkönnyebbültem.
- Miattam igazán nem kell megjátszanod magad – komolyodott meg a tekintete. – Rád vagyok kíváncsi, nem arra, akinek azt hiszed, hogy szerintem lenned kéne.
Na persze. Ha tudnád, ki vagyok, és miért küldtek, már régen világgá menekültél volna.
- Ezt jó hallani – feleltem csillogó szemekkel – ugyanis nem vagyok valami jó színésznő.
- Nem is kell annak lenned.
Ó, dehogynem. Nekem kell a legjobbnak lennem, ha azt akarom, hogy a lelked velem tartson a Pokolba.
Néhány perc múlva, mikor megérkeztek a pizzák, már mindketten felszabadultan nevetgéltünk, és régi, gyerekkori csínytevéseinkről beszélgettünk. Greg a valódi élményekről, én azokról, melyeket Amanda életébe képzeltem. A pizza valóban átlagon felüli volt, a hangulat kellemes, így könnyedén hagytam magam sodródni az eseményekkel, és néhány órával később, mikor távoztuk, szinte fel sem tűnt, hogy a kocsi felé menet megfogta a kezem. Kellemes csend telepedett közénk, miközben hazafelé tartottunk, néha összemosolyogtunk, és nagyjából fél úton a combomra tette a kezét, én pedig az ujjaiba fűztem az enyémeket. Mikor beparkoltunk a ház elé, és leállította a motort, tudtam, hogy meg fog csókolni. Felé hajoltam, a keze az arcomra siklott, és beletúrt a hajamba. A csókja gyengéd volt, és várakozó, mintha csak az én reakciómra várt volna, hogy vajon tovább mehet-e. De elhúzódtam tőle, és szikrázó szemekkel, fátyolos hangon csak ennyit mondtam:
- Köszönöm a csodás estét.
Már kiszálltam, mikor utánam szólt. Visszahajoltam a kocsiba, és édesen rámosolyogtam.
- Ráérsz holnap este? – kérdezte, és persze erre is egyértelmű volt a válaszom.
- Ráérek – a hangom épp csak annyira vált rekedté, amennyire kellett.
Őszintén boldognak tűnt, ahogy rám mosolyogott.
- Remek, akkor hétre érted jövök. – Bólintottam. – Szeretnélek bemutatni valakinek.
Ez váratlanul ért, és nem tehettem róla, mielőtt uralkodni tudtam volna a vonásaimon, összevontam a szemöldökömet.
- Kivel? – kérdeztem gyanakodva.
Felnevetett.
- Ne aggódj, nem egy újabb Tony-félével – nyugtatgatott kajánul csillogó szemekkel, de nem mondhatnám, hogy meggyőzve éreztem volna magam. – Szerintem kedvelni fogjátok egymást.
- Nem árulod el, mi?
Nagyon lelkesnek látszott, és csak a fejét rázta.
- Azt mondtad, szereted a meglepetéseket – emlékeztetett.
Ja, persze, de nagyon ajánlom, hogy az a valaki, akit be akarsz mutatni, szőrös legyen, és négylábú. Semmi szükségem nem volt újabb komplikációkra, azt viszont, ha éppen anyucival tervezett megismertetni, bőven kimerítette a komplikáció fogalmát.
- Majd meglátjuk – sikerült mindezt mosolyogva mondanom, de mikor felém, hajolt, hogy még egy futó csókot adjon, játékosan elhúzódtam. A nevetésem buja volt, és sokat ígérő. – Csak akkor, ha tényleg tetszeni fog az a meglepetés.
Nevetve csóválta a fejét, én pedig rácsuktam az ajtót, és felmentem a keskeny kis úton a házig. Kinyitottam az ajtót, de mielőtt beléptem volna, még egyszer hátrafordultam, és sejtelmesen mosolyogva felé intettem. Csak akkor hallottam meg a kerekek csikorgását, mikor magamra zártam az ajtót, és felkapcsoltam bent a villanyt.

2 megjegyzés:

Panka írta...

Végigolvastam, és már tudod is, hogy tetszett, szóval csak önmagamat tudom megerősíteni! :Đ
Várom a könyvet! :P :DDD

Wee írta...

:D már rajta vagyok azon is :D Most azt próbálgatom, hogyan tudnám bővítgetni :D
Részletesebb lesz, az biztos :D
Cuppantalak szívem :D