2010. február 14., vasárnap

Élet a halál után - 14. fejezet/ 1.

Az előző részből:
- Faith, mi a baj?
A döbbenettől sokkosan eszembe sem jutott, hogy talán nem túl okos dolog épp egy rendőrökkel zsúfolt lakásban kinyilatkoztatni, hogy ismertem az áldozatot, de a szám önállósította magát, mielőtt az agyam felfoghatta volna, hogy kimondom a szavakat:
- A neve Sarah Draw – nyögtem bénultan – Christian farkasa.



14.

Az ő arcára is kiült a döbbenet, és már épp nyitotta volna a száját, hogy kérdezzen, mikor egy mély férfihang szólalt meg a háta mögött.
- Na végre Collins. Látom, meghoztad a szakértődet – kissé, mintha gúnyosan ejtette volna az utolsó szót. Szinte látni véltem azokat az idézőjeleket.
Mielőtt felé fordult volna, Tyron nagyon nyomatékosan rám nézett, és alig észrevehetően megrázta a fejét. Nem mintha magamtól nem jöttem volna rá, hogy jobban teszem, ha befogom a szám. Legalábbis arra vonatkozóan, hogy tudom, ki az áldozat. Én se most másztam le a falvédőről. Igyekeztem lerázni magamról a sokk maradványait, és megfelelően szenvtelen pókerarcot ölteni.
Jeges, kék szemei rögtön engem vettek célba. A ráncok a homlokán, és a szája körül makacs vonásba merevedtek, és ettől csak még erőszakosabbnak és kérlelhetetlenebbnek látszott.
- Neked is jó reggelt, Mac – sóhajtotta Ty, és oldalra lépett, hogy ne kelljen nekem hátat fordítania.
- Jobb lenne, ha már az irodában ülhetnék, a kávém mellett, de helyette már vagy egy órája a hölgyikére várok. – Meglehetősen szúrós tekintettel jutalmaztam ezt a kedves kis elszólást, de nem mondhatnám, hogy sikerült kizökkentem a lelki nyugalmából. – A hullaszállítók csak arra várnak, hogy eltolhassák innen, úgyhogy ha el akar kápráztatni, kisasszony, akkor csinálja gyorsan – nézett rám unottan, de a maszk mögött kihívás bujkált. Nem igazán szeretem az olyan embereket, akik rajtam igyekeznek kompenzálni, csak mert otthon elnyomja őket az asszony. Valahogy viszketni kezd tőle a tenyerem. Nem vagyok én senki személyes bokszzsákja, és nem értékelem, ha egyesek eltévesztik a házszámot. De még tartottam magam. Úri kisasszonyos bájmosolyt erőltettem a képemre, és negédes hangon megszólaltam:
- Nekem is elég szörnyű reggelem van parancsnok, de gondoljon inkább arra, hogy ennek a fiatal lánynak maga mögött, mindkettőnknél pocsékabb a napja, ő még sem panaszkodik.
Olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna. Mellettem Tyron pedig igyekezett elfojtani a mosolyát, de a szeme veszett csillogását nem tudta leplezni. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen meglepően diplomatikusan kezeljem a kényes helyzeteket, de láthatóan tetszett neki a dolog.
- Felesleges szóvirágokat durrogtatnia. Tegye a dolgát, vagy menjen innen – felelte, de valahogy még mindig nem tetszett nekem, ez a leereszkedő hangnem. Bár ha egyedül a hangnemre lesz panaszom, mire itt végzünk, esküszöm, egy árva szót sem szólok. De sajnos tartottam tőle, hogy ennél lesz még sokkal, de sokkal kellemetlenebb is.
A két férfi válla felett Sarah élettelen arcába néztem, és a görcs újult erővel markolt a gyomromba. Fel kellett hívnom a falkát, de mindenekelőtt Christ kellett értesítenem. Sajnos tartottam tőle, hogy mindaz, amit tegnap sikerült kiküzdenem magamnak, egy csapásra semmivé foszlik, ha megtudják, hogy Sarah-t lidércekkel gyilkolták meg. Nem fogom tudni lemosni magamról, főleg annak tudatában nem, hogy a lány tegnap nekem támadt, és megsebesítette Suzant. Számukra a legkézenfekvőbb lesz hinni benne, hogy én tettem, és most sem – ahogy Sully esetében sem – fogom tudni tisztázni magam. Hiszen nincsenek tanúim, hogy az állításomat igazolják. Ráadásul, ha rendőrség megtudja, hogy ismertem Sarah-t… márpedig csak idő kérdése, és tudni fognak mindent. A boncolás alkalmával könnyedén kimutatható lesz a farkas-kór, és Christian falkája az egyetlen a városban. Se perc alatt eljutnak bátyámig, kikérdezik a farkasokat, akik pedig mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül állítják, majd, hogy én öltem meg a társukat. Nagyon úgy festett a dolog, hogy ebből sehogyan sem mászhatok ki győztesen. Lehet, hogy nekem sem ártana ügyvéd után néznem. Volt egy olyan rossz előérzetem, hogy szükségem lesz rá.
- Nos, kisasszony? – a nyomozó hideg szemei tolakodtak a látómezőmbe, és takarták el előlem Sarah holttestét. Megráztam a fejem, és kirebbentem a kábulatból.
- Faith, jól vagy? – fogta meg a karomat Tyron is, de leráztam a kezét, és elléptem mellőle.
- Persze, jól vagyok – a hangomban csak úgy fortyogott az irónia. Hirtelen megharagudtam rá, amiért ide hozott. Nem tudta, persze, fogalma sem volt róla. De akkor sem lett volna szabad elvárnia tőlem, hogy idejöjjek és asszisztáljak egy ismerősöm hullája felett. De én is hibás voltam. Sarkon kellett volna fordulnom, és itt hagyni ezt az egészet, abban a pillanatban, hogy észrevettem Sarah-t. Nem lett volna kötelező ezt néznem.
- A lány vérfarkas – mondtam kifejezéstelenül, határozottan a parancsnok szemébe nézve. Éreztem, hogy mellettem Tyron teste megfeszül, de nem szólhatott semmit. Rámehetett volna az egész karrierje. – Jobb lenne betelefonálni a fogdába, és értesíteni Christian Donovant. Ő majd meg tudja mondani, hogyan szólhatnak a falka többi tagjának.
- Ismeri a lányt – nem kérdezte, állított, és még csak le sem tagadhattam, hiszen én akartam a dolgok elébe menni. Nem akartam, hogy később még a nyomozás akadályoztatását is a nyakamba sózzák, ráadásul tökéletesen tisztában voltam vele, hogy jönne ki ebből Tyron. Odabent nagyon is nyilvánvaló lenne, hogy csak engem próbált meg védeni, ez pedig egy életre betenne neki. Nem hagyhattam, hogy ez bekövetkezzen.
- Sarah Draw-nak hívják.
- És egészen véletlenül ő is vérfarkas, mint a legutóbbi áldozat – látszott rajta, hogy baromira élvezi. – Fogadjunk, hogy őt sem kedvelte túlságosan.
- Az érzés kölcsönös volt, de nem. Nem kedveltük egymást, jól mondja – hagytam, hadd csinálja. Tökéletesen tisztában voltam vele, hová akar kilyukadni, és azt is tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit. Ez a lavina már elindult. Én indítottam el. Bár egyébként is csak idő kérdése lett volna, hogy összefüggésbe hozzanak vele. Mit nyertem volna, ha most hallgatok? Egy napot, talán. Esetleg kettőt.
- Ms. Donovan, árulja el nekem, mit csinált tegnap éjfél és hajnali egy között?
Lelki szemeim előtt lejátszódott a jelenet, ahogy a bilincs a csuklómra csattan. Már épp válaszolni készültem, mikor Tyron – az előbbinél jóval erősebben – megragadta a karomat, és hátra húzott.
- Semmi köze hozzá Mac, te is jó tudod!
- Nem – csattant fel a férfi – Nem tudom. Az egyetlen, amit tudok, hogy ez a nő a kezdetektől fogva gyanús, te pedig mást sem csinálsz, mióta felmerült a neve, csak őt véded! – Meglepetten fordultam Tyron felé, de nem nézett rám. Mereven a főnöke szemébe nézett.
- Csak az időt vesztegetjük ezzel, Mac! Ahelyett, hogy a valódi tettest keresnénk, csak szalmaszálak után kapkodunk!
- A két legutóbbi halott ismerte a kis barátnődet, Collins – fröcsögte az arcába – Egyelőre még én vagy itt a főnök, és ha tovább akadályozod a nyomozást, fel foglak függeszteni! Remélem, megértettük egymást!
Tyron keze ökölbe szorult, de mielőtt valami meggondolatlanságot vághatott volna a férfi fejéhez, közbeléptem.
- Semmi gond Ty – ráztam meg a fejem. – Gondolom, most szépen bemegyünk az őrsre és feltesznek nekem néhány kérdést, igazam van parancsnok?
- Jól mondja, hölgyem – intett színpadiasan az ajtó felé. – Csak ön után.
Hagytam, hogy az egyik járőr kocsihoz kísérjen, és mikor kinyitotta a hátsó ajtót, egy szó nélkül beszálltam. Mondott még néhány szót az értetlenül álldogáló tisztnek, aki láthatóan nehezen fogta fel a kapott utasításokat, majd rám mosolyogott. Nagyjából úgy, ahogy cápa vigyorog a vacsorájára, megemelte képzeletbeli kalapját, és elindult vissza a ház felé. Felsóhajtottam. Ha szerencsém van, a bátyám melletti cellát kapom. Akkor aztán még tőle is hallgathatom a vádaskodásokat, és szemrehányásokat. Remek lesz.
A tiszt beszállt, és ráadta a gyújtást, ám mielőtt elindulhattunk volna, kinyílt a hátsó ajtó, és Tyron ült be mellém, a lerácsozott ülés magányába. A fiatal srác azonnal felé fordult.
- Nem szabadna itt lennie, nyomozó… - de a hangja halk volt, és bizonytalan.
- Csak vezessen Geret – szólt rá türelmetlenül, mire a fiú vállat vont, de nagy bölcsen nem szállt vitába vele. Óvatosan indított, és kiaraszolt az utcából.
Csendben suhantunk a reggeli, egyre élénkülő forgalomban, de érdekes módon, most nem ragadtunk bent egyetlen dugóba sem. Az emberek kitértek a rendőrautó elől, még úgyis, hogy nem villogott sziréna a tetején. Csak ültem Tyron mellett és valahogy nem akaródzott ránéznem, mert pontosan tudtam, mit látnék az arcán. Az idegessége, és a dühe szinte hullámokban áramlott felém, a bőrömön éreztem. Ha megpróbálnám neki megmagyarázni, miért tettem, nem értené meg. Illetve a fenéket nem értené! Nem akarná megérteni. Vagy csak még mérgesebb lenne, amiért képes voltam azt hinni, hogy a karrierje fontosabb neki, mint én. Jól ismertem már, pontosan tudtam, hogy ezt mondaná, talán épp ugyanezekkel a szavakkal. Ha pedig megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy csak idő kérdése lett volna, mikor jutnak el hozzám, az lenne a válasza, hogy addig legalább lett volna időnk kitalálni valamit.
- Hogy lehetsz ilyen meggondolatlan, Faith? – sziszegte halkan, hogy sofőrünk ne hallhassa a szavait.
- Jól átgondoltam, Ty – néztem rá nyomatékosan. – Ezt te is tudod.
- Igen, persze – rázta meg a fejét idegesen. – De hogy a fenébe gondolhatod, hogy a karrierem fontosabb nekem, mint te? - Közbe akartam vágni, de nem hagyta. – Tudom, hogy csak idő kérdése lett volna, de addig legalább…
- … kitalálhattunk volna valamit?
- Pontosan!
Majdnem elmosolyodtam, de sikerült visszafojtanom. Viszont azt elhatároztam magamban, hogy amint ezt sikerült tisztáznom, lottózni fogok. Minden áldott héten.
- Van bármilyen ötleted, hogyan fogsz kimászni ebből? – szegezte nekem számonkérően. – Mert, hogy őszinte legyek, semmi kézzelfogható nem jut az eszembe – idegesen a hajába túrt, és egy pillanatra kibámult az ablakon, aztán újra felém fordult. Sötét szemeit az enyémbe fúrta. – Ebbe most aztán jól belemásztál.
Halvány félmosolyra húztam a szám.
- Meg fogom oldani.
- Ó, igen? És mégis, hogy tervezed?
- Egy képzett nekromanta nyomon tudná követni a gyilkosságot elkövető lidércek rezgéseit. – Elég régóta gondolkoztam már a dolgon, de úgy sejtettem, lehetséges. Bár ahhoz viszonylag friss tetthely szükséges, legfeljebb egy napos. Utána a rezonancia csökken, a nyom elenyészik.
- Te nem tudod megcsinálni? – kérdezte, és fel sem merült benne, hogy kételkedjen a szavamban. Ez jól esett.
Csak a fejemet ráztam.
- Én nem, legalábbis nem hinném. De amúgy sem tartom valószínűnek, hogy épp az én eredményeim lennének mérvadóak – vállat vontam. – Tudod, én vagyok az első számú gyanúsított.
A szemei tettre készen villantak, ahogy végig pörgette a fejében a lehetséges forgatókönyvet.
- Tehát szereznünk kell egy nekromantát – jelentette ki, mintha ez olyan egyszerűen működne. Kimondod, hogy nekromanta, és máris hullani kezdenek az égből. Na persze.
- Még hozzá minél hamarabb – tettem hozzá – Ha a helyszín kihűl, és nem maradnak értékelhető rezgések, akkor az egészet megette a fene.
- Ki tudná megcsinálni?
- Nathalie-t kellene kérdezni, neki több ismerőse van, mint nekem.
- Szerinted képes lesz ilyen gyorsan keríteni valakit?
Sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Nem tudom. Remélem.
- Rendben – bólintott. – Ahogy beértünk, felhívom, és megsürgettem a dolgot.
- Egy telefon nekem is jár, igaz?
- Persze, a jogaid érvényesek – közelebb hajolt, hogy Geret ne hallja – Amíg Mac vissza nem ér, gyakorlatilag azt teszünk, amit akarunk, de csak csendben. Ha ő nincs jelen, én vagyok a rangidős.
- Helyes – mosolyodtam el. – Akkor húzzunk bele.

(...)


2 megjegyzés:

Panka írta...

bella storia :)
magyarul királyság :P

Wee írta...

^^
Köszönöm drága szívem :))